Belépés:
Email
jelszó
Más érdekességek Poén, lazítás

Csók nyomok a tükrön

2009-09-23 22:03:38

Az egyik barátom osztotta meg velem a következő történetet.

Ő egy történelem szakos tanár az egyik iskolában ahol már olyan korú gyerekek járnak amikor az osztály leány hallgatói festik kicsit magukat.

Az ö sulijában történt a következő:

Egy osztály lányai a szünetben miután a szájukat kifestették. Midig össze puszilgatták a tükröket szép csóknyomokat hagyva maguk után.

A takarítónő folyton panaszkodott az igazgatónak meg a tanároknak csináljanak valamit. Mert amikor a szünet után nehezem letakarítja a zsíros rúzsnyomokat a következő szünetben megint ott lesz.

Betelt a pohár!

Az egyik gyanús osztályból három hangadó lányt behívatott az igazgató magához!

Átmentek közösen a lány mosdóba ahol szokásos módon tiszta szájfesték volt minden tükör!

Szegény takarítónő panaszkodott a lányoknak is milyen nehéz lemosni a tükröket és ma már negyedszer mossa le!

Hiába, a szünetben újra összekenik!

Az igazgató erre azt mondta a lányoknak nézzék meg milyen nehéz lemosni a tükröket, milyen nehézen jön le a csóknyom. Mennyi plusz munkát okoznak ezzel Marika néninek!

Na Marika néni meg is mutatta! Megfogott egy szaros WC kefét és belenyomta az egyik közeli kagylóba és elkezdte vele súrolni a tükröt…

Gondolom nem lövök le nagy poént ha azt mondom többet nem volt csóklenyomat a tükrökön…

Hozzászólás

Szabó Ernő - 2010-04-17 11:31:52
#2
Szerintem is!
Imre - 2010-03-25 11:20:17
#1
:)))
Keress! Érdeklődj! Kérdezz! Kérd ingyenes ajánlatunkat komplett gépészeti kivitelezésre. Intelligens épületvezérlésre!